Amikor az unokám közölte, hogy saját lakásba költözik, egyszerre töltött el büszkeség és szomorúság. Szerettem volna valami nagy dologgal meglepni, egy új tévével, egy menő bútordarabbal, valami igazán látványos ajándékkal. De a nyugdíjamból ez egyszerűen nem fért bele.
Ezért abból adtam, amiből bőven volt: időből, emlékekből és szeretetből.
Összeállítottam neki egy fényképalbumot régi családi képekből, a gyerekkorától kezdve. Ünnepek, születésnapok, maszatos arcok, hiányzó fogak, nyaralások. Minden oldalra írtam pár sort a saját kézírásommal, hogy felidézzem neki a közös pillanatainkat, és leírjam mindazt, amit mindig is szerettem volna, hogy tudjon.