Egy pillanatig figyelte a jelenetet, mielőtt nyersen kijelentette, hogy az ilyen viselkedésnek nincs helye egy „komoly” cégnél. Tíz másodperccel később már kiürítettem az irodámat.
Ott találtam magam, kabát és munka nélkül, egy rozsdás érmét tartva izzadt kezemben. A nő furcsa komolysággal nézett rám.
– Tudtad, mit csinálsz – mondta nekem halkan.
Abban a pillanatban nem voltam benne olyan biztos.
Két hét várakozás… és kétségek
A következő napok hosszúak voltak. Jelentkezéseket küldtem, telefonáltam, és fokozatosan felemésztettem a megtakarításaimat. Minden reggel azon tűnődtem, hogy vajon ez a spontán cselekedet nem életem legnagyobb hibája volt-e.
Aztán egy reggel egy kis bársonydoboz várt rám a küszöbömön.
Nincs magyarázat. Egy szó sem.
A szívem túl hevesen vert, miközben tartottam. Oldalt egy keskeny rés. Furcsán ismerős volt.
